A Gimmeshot fam utód családja a One Dog rákapcsol az év második felében…igérik… A Drap Alapvető kérdések már a sztríten pár hete, és itt az első vidi is róla, Ferofleto…vagyis, hogy hugyozd körbe a parlamentet , ahogy az egy jó kutyához illik. Suhov a bíteken…Közben már a második klipp is a vágódeszkán van, a héten meg már forgatják a harmadikat is, szóval megindult a léböl. Közben a Coy lemeze is készenlétben van már, célegyenes. Mango szólólemeze is erősen körvonalazódik, még a hónapban arról is forog az első video. Kemon, Logbasan albumok is érkeznek még idén ha minden igaz…szal figyelgessétek a kennelt.
Yoyo…egy újabb duma a “szigetről”, a UK hip hop bumbep profik, bítkreátor Steady meg a rímrántó Efeks, azaz a Prose-al csacsogott “má men Túten” testvérünk, aki a londoni RH kolónia egyik hírportása…aki nem ismeri a Prose cuccokat, az gyorsan pótolja, viszik a jól bevált régi vonalat…
210- Kérnék egy gyors bemutatkozást, honnan jöttetek, hogyan kezdtétek a pályafutásotokat?
Steady-Steady, más néven Steady Rock vagyok. Leedsből jöttem. Komolyabban alkotni 1998 körül kezdtem el, de kb.1986 óta vagyok „hip hop függő”.
Efeks- Efeks vagyok, Dél Londonból jöttem, kb.10 éve zenélek. 15 éves korom körül kezdtem el komolyabban szövegeket írni és igyekeztem folyamatosan fejlődni. Időközben kiadtam egy pár demót, ami felkeltette néhány nemzetközi rádió figyelmét.
Mindaddig szólóban nyomultam, amíg találkoztam Steadyvel és megalapítottuk a Prose-t.
210- Hogyan találkoztatok?
Efeks-2003 körül találkoztunk közös barátunk, DJ Philly-n keresztül. Ekkoriban ugyanabba a zene suliba jártunk és tudta, hogy producereket keresek, így bemutatott Steadynek. Rögtön megtaláltuk a közös hangot, a többit meg már tudjátok!
210- Mondjatok egy pár dolgot a Boom Bap Professionals-ról.
Steady- a Boom Bap Professionals egy független hip-hop kiadó, amit 2004-ben alapítottunk azzal a céllal, hogy Prose lemezeket tudjunk kiadni. Azóta már más cuccokat is kiadunk.
210- Kik vannak rátok a legnagyobb hatással zeneírás terén?
Steady- Engem leginkább a mindennapi élethelyzetek és a zene ihlet meg. Efeks- Én is nagyon sok helyről merítek ihletet, más előadóktól kezdve, akiket tisztelek és csodálok, a mindennapi élethelyzeteken át, a személyes tapasztalatokig mindenhonnan. Gyakran egy beszélgetés ad ötletet egy szám megírásához.
210- Be tudnátok avatni minket a szakmai életrajzotokba, ha lehet számcímekkel együtt. Letölthetők a cuccok valahonnan?
Steady- Azt hiszem a legjobb, ha ellátogattok a www.boombap.bandcamp.com oldalra ahol az egész diszkográfiát megnézhetitek. Ugyanitt le is tölthetők a cuccok, nagyon sok ingyenesen. Ugyanezt megtehetitek az iTunes-on keresztül vagy a www.suspect-packages.com oldalon.
210 – Mik a jövőbeli terveitek?
Steady-Van néhány Prose és más izgalmas projekt is kilátásban, többek között a Kill The Noise EP, Crusada és Efeks közreműködésével.Csakis olyan cuccokkal és olyan előadókkal akarok foglalkozni akikben tényleg hiszek és akiket tisztelek. (We keep it boom bap!) Efeks-További tervünk, hogy annyi igényes zenét csináljunk amennyi tőlünk telik és ezt megosszuk a világgal. Tervben van jó néhány Prose anyag is, szóló és közös projekt egyaránt. Szeretnénk minél színvonalasabb anyagokkal előrukkolni.
A BBP egy egyre jobban feltörekvő kiadó és szeretnénk, ha ez a név egyet jelentene a real hip-hoppal. Személyes vonatkozásban pedig továbbra is megpróbálok egyre inkább fejlődni, mint előadó. Mindig próbálok a tökéletesre törekedni!
210- Talán bután fog hangozni, de miért is csináljátok ezt az egészet?
Steady-Elég egyszerű a válasz: Mert ez éltet! Szenvedélyem a hip hop és nem tudom elképzelni, hogy bármi mással foglalkozzak. Efeks-Enélkül megőrülnék. A zene számomra minden, ez tartja egyensúlyban az életemet.Imádok írni, felvenni és előadni egyaránt. Ez egy olyan szenvedély, amit valószínűleg magammal viszek a sírba is!
210 – Mi a helyzet a következő generációs hip hoppal?
Steady-Haver, az underground zene még mindig nyomul, csak elég mélyre kell ásni, hogy megtaláld!
Efeks-Mindig is készült és készül real hip hop, csak mostanában kicsit mélyebbre kell ásnod, hogy megtaláld. A UK egy csomó kiváló zenét gyárt és szeretném azt hinni, hogy egyike vagyunk azoknak, akik előkészítik a terepet a „következő generációs” feltörekvőművészeknek…
210- Van valami tanácsotok a feltörekvő előadóknak akik megpróbálnak belépni a hip hop világába?
Steady-Csak légy hű önmagadhoz. Ha a nap végén emelt fővel, büszkén nézel arra, amit produkáltál, akkor a siker nem marad el. Efeks-Mint olyan művész, aki szintén az „áttörés” előtt áll, én annyit tudok tanácsolni, hogy olyan zenét csinálj, amiben hiszel.Véleményem szerint a zene élvezet, nem pedig egy kajajegy. Élvezetből zenélj, ne pedig azért amit később talán elérhetsz vele.
210- Milyen előadókat hallgattok szabadidőtökben?
Steady-Rengeteg féle cuccot!! Túl hosszú lenne felsorolni, de főleg real hip hopot.(old new and future school)
Efeks-Egy csomó előadót hallgatok, meg sem tudnám számolni! Mindenféle stílust meghallgatok attól függően, hogy mit csinálok és milyen kedvem van. De van két album, ami mindig kéznél van: Az „Illmatic” Nastól és a „Brown Sugar” D’Angelotól.
210- Köszönet & pacsi?
Steady-Köszönöm & pacsi az újszülött kisfiamnak Milonak és a BBP családnak és támogatóknak.
Efeks-Pacsi 210nek az interjúért és az összes hip hop arcnak a világon.
Az utóbbi időből 2 videót emelnénk ki a hazai pályáról. Elsőként a STREET ROYAL: SZEPTEMBER VÉGÉN-t, ami az 1848-49-es forradalom és szabadságharc megemlékezésének alkalmából rendezett Pilvaker rap kategóriájának egyik nevezése, mely a zsűri által kiválasztott legjobb kilenc pályamű egyike. A srácok Petőfi Sándor – Szeptember végén című versét dolgozták fel. Az arcok közben dolgoznak a második lemezen, az egymás közti távolságok miatt némileg belassúlva, de érkezik hamarosan.
A másik dolog…a Keleti Membrán harmada, azaz DARKSOUL szólótrekje, SZERETNÉM címmel landolt a napokban a hálón tócoskert sötétlelkének új balladája. Tehetséges Varga Máté munkája a képi anyag. A Membrán arcok szintén szarakodnak az (még) első nagylemezzel, szintén a távolságok miatt (Debrecen-Budapest-London)…ezért dobott Dark a piacra egy kis friss halat a kutyáknak.
Ezúttal a nyugati határvidékre kalauzol a krónika, a győri hip-hop importőr barbárbradör T-Bagwell, azaz Tibbah van terítéken. Vele beszélgettünk picit,…. hogy mi a helyzet a másik “parton”.
RH -Ma már sok magyar lébölre fantomlébölként tekinthetünk, talán a tietek az egy, amely masszívan fennmaradt, egységgel, stabil játékosokkal, rendszeres megjelenésekkel…Mit mondanál el a “cégről”, a Bloose Broavazról? Mi a franchise receptje?
TIBBAH - A Bloose Broavaz produkció egy hivatalosan működő vállalkozás, és ez megkövetel bizonyos komolyságot és kötelességtudatot, ezzel minden csapattag tisztában van, és e szerint jár el, ha a bandáról van szó! Mint minden közösségben nálunk is vannak súrlódások, de ezeken felnőtt módjára túl kell jutni és tovább tolni a Crew-t a cél felé, akinek ez nem adja, attól megválnánk, de erre nem volt még példa. A tagok stabilak, talán az idő így igazolja vissza, hogy valóban egy csapatba kell zenélnünk és jó döntés volt, minden ember leigazolása a bandába, mint szakmai, mint emberi tekintetben.
RH -BG 41 (Phourtione), talán csak a régi iskolások vágják ma már, sistergős kompakt kazettakorszak, amcsi bíteken rímelgettetek…Hogy emlékszel vissza a tinéger korszakra, milyen napokat éltetek rap szempontból? Milyenek voltak az akkori győri közeg lehetőségei? Egy kis töri…
TIBBAH - BG 41 később Phourteeone néven futott formációnk öt albumot élt meg 1992-1998 között. Az első albumon konkrétan egy old-school Yamaha szinti látta el az instrumentálok szerepét, a második és harmadik albumon, kinti alapok összekevert mixeire reppeltünk, majd a negyedik és ötödik albumon már saját zenék voltak. Az volt a meló: két Taya, egy Gemini scratch master, a jól bevált Yamaha szinti, és beat lemezek, valamint egy minidisc felvevő, csodákra volt képes, az ötödik egyben utolsó 41 lemez felvételei már stúdióban történtek. A 6 év alatt többször változott a felállás, én most megemlítenék mindenkit, aki megfordult a csapatban: Six a.k.a. Jiffo, Rizkay, Black Z., Five a.k.a. Tibbah. Érdekesség képen megjegyezném, Magyarország első CD lemezen megjelent földalatti kiadványa volt az utolsó 41 lemez.
BG 41 albumok:
Még egy baszott nap a paradicsomban
Beegeephourteeone
Morephondeer
Negyedik dózis
Metamorephozis / Fullkontakt Hip-Hop /
RH -Most, hogy belegondolok szerintem MO-n neked van a legtöbb albumod, szólóban vagy akár projektben, mik is voltak a mérföldkövek?
TIBBAH - Több mint száz hazai lemezen dolgoztam vagy producerként, vagy mc-ként, minden eddigi munkámhoz fűz valami kellemes emlék, ezért nem állítanék mérföldköveket. Ha mégis ezt kéred, akkor kettőt mondanék: 1998 Bloose Broavaz produkciót megalapítottuk Jiffoval és kijött a Tibbahnation compilation vol.1, valamint 2008, amikor megszületett a Barbárfivérek formáció. Én úgy gondolom ez a két mérföldkő, nem csak az én életemre volt hatással, de a magyarországi rap alakulására, és megújulására is.
RH -Ha lenézel ma a színpadról, és visszagondolsz, hogy pl. 90-es évek végén mit láttál onnan, akkor, hogy hasonlítanád össze a fanklubot?
TIBBAH - Egyrészt szerencsésnek mondhatom magam, abban az időben és a mai időkben is, ha lenézek a színpadról, embereket látok, akik velem együtt reppelik a szövegeimet, és megérinti őket, mert eljut hozzájuk a mondanivaló, üzenet, mert velük is hasonló dolgok történnek, és ők is abban a világban élnek ahol én. Egyébként semmi különbség nincs a színpadról letekintést nézve, ma is és régen is voltak arcok, akik magukat jól érezni jönnek el egy rendezvényre és ugyanez igaz a csírákra is. Talán annyi észrevételem volna, ami szintén igaz a múltra és a jelenre is, … egy buli nem azért van, hogy az ott megjelenő minden egyes ember hallja a kedvenc nótáját, ha ez nem így történik, akkor szerintük szar a móka.
RH -Barbárfivérek….Dixivel miért pont egy B kategóriás kalandmuvit választottatok csapatnévnek? Mint név, persze klappol a sztílhez, a hentesrephez….
TIBBAH - Erről egész tiszta a kép! Jiffoval köröztünk a városban D. és jómagam, a lejátszóban Shuko – The Fundation mixtape pörgött, és ott eldöntöttük, hogy egy banga mixtapet csinálunk ketten D.-vel,” ez volt a 2008-ban megjelent „Nyers Hús”, mire hazaértünk tudtuk, hogy valami duóról fogjuk elnevezni magunkat, addig matekoztunk, míg a Barbárfivéreknél kötöttünk ki, és igen ez a név, ami tükrözi a stílusunkat. Erős beateken vad dumák, tömény mondanivalóval, kompromisszum nélkül!
RH -A Disznóól egy nagyon egységes lemez lett, hentesbárdos kaszabalós boombapek, nyesegetős reppek, minden oké, rendben van. Őszinte leszek,…az Úthenger viszont nem hengerelt le, nekem 1-2 sztaff nem illett a képbe, tölteléktreknek véltem, egy kicsit el is fárad a végére így. Persze folyik vér, meg talál az ember kedvérevalót, de valahogy hiányolom az egységet a lemezből. De ez csak az én meglátásom…Te, hogy hasonlítanád össze a két cuccot? …Mik a visszhangok egyébként?
TIBBAH - Mindkét barbárfivérek albumot egyforma harmóniában és gonddal készítettünk. Egy fő szempont volt, amit a mai napig minden barbár track születésénél figyelembe veszünk, csakis kizárólag nekünk kell, hogy meg feleljen 100%-ig a végeredmény és semmiféle klisének és elvárásnak nem akarunk eleget tenni! Egyik albumra sem kerültek töltelék track-ek, mindkét lemez felvételénél több szám készült, mint ami a végleges tracklista, és a végső rostán, csak azok mentek át melyeket maximálisan jónak éreztünk. Állandó termékenységünknek köszönhetően, nem kell arra vetemednünk, hogy muszáj, számokkal töltsünk fel egy lemezt. Ha az eladásokat tekintjük az Úthenger pont dupla példányszámban kelt el, mint a Disznóól, és a mai napig pörög mindkét lemez, van hallgató, aki csak a második lemeznél ismerte meg a Barbártesókat és utólag rendelte meg az első lemezt és ezen visszajelzések is pozitívak. A Barbárfivérek lemezekről érdemes tudni, hogy nem az underground, hordógyújtogató kiöregedett, egész hátralévő életében a 90-es éveket sirató gyöpös hallgatóknak, és nem is mainstream hip-hop kedvelőinek készült, tovább megyek, nem is rap, hip-hop közönségnek készült, hanem stílustól függetlenül zenét és szöveget hallgató, szerető embereknek, akik tudnak azonosulni velünk, a szövegeinkel, zenéinkel. Kialakult véleménye persze mindenkinek lehet erről pozitív vagy negatív irányban, de ez minket csekély mértékben sem érdekel!
RH -Ha engem kérdezel, nekem abszolút nem jött be a Connections féle raggázgatás, jobban megy nektek ez a heavyweight rap shit…Visszaevickéltek még a jamaikai homokra, vagy marad most már a betonkoszt?
TIBBAH - Egy biztos, a Connections a maga idejében annyi embert mozgatott meg és mondhatott rajongóinak, hogy a mai futó nagy nevek, két kezüket összetennék, ha ennek töredékével bírnának napjainkban! Bele értve a lemez eladásokat és a folyamatos koncertezést. Nem csak ragga számokból álltak a Connections lemezek 70-80 %-ban rap track volt. És még egy reform cucc, a Connections első lemeze volt az első Magyar Dupla rap cd, ami napvilágot látott. Nyilván leszarod, de megemlítem, mert büszkék vagyunk, rá Természetesen ma másképpen, tekintünk a régi felvételekre, de nem azért mert nem felvállalhatóak, hanem, hogy azt a mai tudásunk, technikánk birtokában, hogyan tudnánk megvalósítani, mit tudnánk belőle kihozni.
RH -Egyre bővül a magyar paletta, de azért valahogy mégis kajla ez a magyar hiphop, a mai magyar rapnek szerinted mi a legerősebb jellemvonása, és mi a gyerekbetegsége?
TIBBAH - Meglátásom szerint, napjainkban elég nagy az érdeklődés a magyar rap, hip-hop irányában. A rádiók, a tévék, a rendezvények egyre több figyelmet szentelnek az eddig méltatlanul elhanyagolt stílus iránt. Ennek kifejezetten örülök! Én azon a véleményen vagyok, hogy kell ezzel az irányzattal foglalkozni, ellentétben azokkal, akik szerint akkor jó egy produkció, ha garázs formában terjed, mert akkor UG. Azt hiszem a többi előadó nevében is mondhatom, hogy nem azért készítünk igényes megjelenésű profi hangminőségű lemezeket, hogy sufnikban hallgassák hárman és azon morogjanak, mi lenne ha… Minél nagyobb közönséghez szeretnénk eljuttatni a számainkat és minél több embert szeretnénk látni, hogy jól érzik magukat a fellépéseinken. Mert a zene azért van, hogy érzéseket váltson ki emberekből, és azokat megéljék az előadóval együtt, akár élőben, akár lemezhallgatás közben! És bármennyire is furcsán hangzik, még az igazán szar mainstream produkciók létezésére is szükség van, ugyanis aki nem ismeri a stílust az esetleg, így közelebb kerülhet hozzá, majd ha meghall egy komolyabb hangvételű úgymond „ real „ produkciót akkor eljut hozzá az igazi hip-hop, rap és ha az elkapja akkor onnét már nincs visszaút! Több olyan ismerősön van, aki teljesen más zenei irányzatokat hallgat, mint mondjuk a Bloose Broavaz, vagy adott esetben egy Barbárfivérek kiadvány, de ott van a polcán egy lemez tőlünk, és hallgatja, mert amiről szól, és amit hall, az megfogja és átérzi, esetleg hasonló dolgok történnek vele is vagy csak egyszerűen tetszik neki. Szerintem az már egy felsőbb szint, ha más irányzatok hallgatóit is érdekel a produkciód. És ez is egy formája a stílus szélesebb körben való megismertetése a közönséggel.
RH -Egy ideje már nem bővült a Bloose gárda, vannak tervben új arcok? Ja, egyébként mi a véleményed a friss „ruukikról”? Vannak itt azért, akiknél erősödik a rutin, a Hívatlanokra figyelgettem fel épp tegnap, szépen haladnak a lépcsőn,…. kiket emelnél ki esetleg?….
TIBBAH - Soha nem volt tervhez kötve, hogy hány tag tevékenykedjen a Bloose Broavazban, ezért soha nem is tudtuk előre, hogy ki és mikor lesz a következő, akit meghívunk magunk közé a mi kis családunkba. Fontos, hogy nem csak a „tehetség” volt az, ami alapján bárkit is behívtunk, hanem a hasonló életszemlélet és az azonos elképzelés a stílusról, és még sorolhatnám a sok megfoghatatlan indokot, de talán úgy lesz a legegyszerűbb megfogalmazni, hogy: – Nálunk nincs felvételi lehetőség a bandába, majd mi szólunk, ha úgy érezzük, hogy valakivel megszeretnénk osztani a mi kis sleppünket! Nem emelnék ki senkit a hazai új előadókból, mert aki kiemelkedő produkcióval rukkol elő az ki is fog emelkedni a többi meg teljesen mindegy mivel próbálkozik, megvannak számlálva a perceik.
RH -Sokan hangoztatják manapság, hogy csalódnak a mai New Yorki rapekben, nagyrésze futószalagos félgőzös szériamunka, nem csiszolnak annyit egy cuccot mint 10-20 évvel ezelőtt. Erősen keresni kell a gyöngyöket a sárban. Szerinted mi folyik itt ?
TIBBAH - Tény, hogy a régi nagy nevek közül rengeteg olyat hallok, látok, hogy a fejemhez kapok, hogy lehet így elcseszni egy jól felépített képet, amit hosszú évek alatt elképzeltem egy adott előadóról. Persze vannak elég nívós produkciók is, de ezekért többet kell túrni, ebben nagy segítség a világháló. Az is biztos, hogy manapság olyan telített a piac, hogy a verseny is eléggé megnőtt, és ebben a versenyben történik olyan, hogy valakit elcsábít a pénz, vagy nem bírja az iramot a fejlődést, vagy csak egyszerűen kiégett. Biztos több tényező befolyásolja ezt, de mint azt mondtam születnek még fasza cuccok, csak meg kell találni őket. Mind emellett a próbálkozások és kísérletezések korát éljük, mindenféle stílus keveredik és alakulnak tök új vonalak, ilyen téren is vannak ígéretes történések, és persze van egy rakás, születésénél halálra ítélt anyag is.
RH -Te is a 35-öt taposod már, (huu, én is bazz) hogy érzed mennyi kraft van még benned? Meddig mészároltok még itt, meddig aggódjanak még az anyukák a kisfiaik miatt? A viccet félretéve, az új projekt Deegoval szerintem a legerősebb kollabód eddig. Ezzel azért még pár lemezt ki lehet termelni. Hogy látod a következő 5 éved?
TIBBAH - A Barbárfivérek egy biztos pont mindkettőnk életében, és nem szándékozunk ennek felhagyásával, biztos jönnek ki majd szóló produkciók tőlünk, de azt 100 százalékosan mondhatom, hogy a barbárfivérek a következő öt évben is hasonlóan aktív lesz, mint eddig, ha nem jobban! Egyébként sem korfüggő a zenélés, ameddig jól esik, nyomatjuk. Tervekből és ötletekből sosem fogyunk ki, sok idő és pénz kell ezekhez, de nem fogunk visszavenni a tempóból, még sokáig tervezzük a Barbárkodást, és reméljük ebben sokáig támogatnak minket a hallgatóink is!
RH -Tesóddal amúgy mi a szitu, nagyon eltűnt az utóbbi időkben?
TIBBAH - Cof építi a karrierjét és az életét, sokat segít a videomunkálatainkban és hamarosan reppelni is hallhatjátok ismét.
RH -Privát robot ?!,… ha szürkék a civil hétköznapok, akkor mivel foglalotoskodol ? Milyen a „győri édes” életmódi?
TIBBAH - Szakácsként kezdtem a vendéglátásban, jelenleg a vagyonvédelemben dolgozom, egy nemzetközi kereskedelmi kikötő biztonságtechnikai rendszerét kezelem, és fogadom az érkező hajókat, … ez nem kis felelőséggel jár, de az itteni időbeosztásom lehetővé teszi, hogy megfelelő időt tudjak tölteni a zenével, és talán ez a legfontosabb.
RH -Mi a szett most a konyhában, milyen fegyvereket használsz, ha bítet kreálsz? Meg hát mi a metódusa egy Tibbah bítnek?
TIBBAH - A zenekészítés metódusa, sokban függ, attól milyen stílusban készül az adott beat. Sokan nem tudják, de egy ideje nem csak klasszikus mpc style hip-hop beateket gyártok, elektronikus zenéket is készítek, adtam már el kimondott house alapot is, vagy dubstep beatet, de kacérkodtam már soundtrack készítéssel is. A zenélés ad egy állapotot, amit csak az tud igazán behatárolni, aki már érzett ilyet, akár ha a „Diggin” részét nézzük, már az maga fless, hogy túrod a mintákat, hogy később más pofát adj neki, de ugyanekkora örömöt okoz, ha csak hangszerekkel készítesz el egy alapot. A lényeg hogy miközben jól érzed magad és zenélsz, még maradandót is hagysz, amit mások még évek multán is hallgatnak! Fegyvereim: mpd24, keyboard, és egy pc, ez éppen elég is a harcra!
RH -Ezt korábban beszéltük már ugyan, de , hogy áll a külföldi beatexportod most? Dealelsz a kintieknek?
TIBBAH - Mostanában nem volt külföldi felkérésem, sem ismert, sem ismeretlen előadótól, de hazánkban akad elég meló a zenei felkérésekkel, csak gyertek bátran, állandóan zenélek, van beat dögivel!
RH -Ha most mondanod kellene egy magyar meg egy külföldi albumot, mindenféle komment nélkül az 5 mikrofon jegyében , mi lenne az?
TIBBAH -
Akkezdet Phiai – Akkezdet (2004)
Sean Price – Jesus Price Superstar (2007)
RH -Bloose’ 2012-13…? Támad a Vész például? Te,… amúgy a Béci egyre jobb, kajak, a Finuccsi kihozza belőle a maxot…
TIBBAH - Senki nevében nem mondhatok, megjelenési időpontokat ezekről csak mindig akkor nyilatkozunk, ha már van biztos infó és időpont, de azt ígérhetem, hogy a Bloose Broavaz hangárból továbbra is penge anyagok fognak napvilágot látni! Jövőre 2013-ban lesz a Bloose Broavaz produkció 15. születésnapja, ezt biztosan mondhatom, hogy sok meglepetés fogja kísérni részünkről!
RH -Üzi a fészbúktársadalomnak ?!…
TIBBAH - Nyár végén érkezik a Barbárfivérek – Mennydörgés lemez!!!
Pacsi minden követőnknek és hallgatónknak!
„ Amíg ti lesztek a Barbárok is maradnak”
Megkértem, és Té összeállított egy dupla cd-re való hanganyagot a Barbárfivérek előtti korszakból, 1995-2008 közti kedvenc saját megjelenéseiből., amit ingyen letölthettek innen:
Megjelent a “hazai” pálya mikrósainak legújabb hanganyaga. A Kétházközt “Két ház összeráz” miksztép után itt a legújabb sztaff, az “Intreground”. 40 perc trúszkúl rep szarság, Matt Prof, Nitro és TurboBob mellett még rímre ránt Tabak, Four, SzaszaNova és Vegaz is 1-1 verzét. A zenéket debreceni arcok Alabama, Hana, Phox, Icek , Lefi, Gutema Dé teszik, kivétel egy Grant P (USA) beat. Vinilkedik DJ Pierci. Ha nem is mindenkinek világos a lokál szleng, de mindenképp fülelgessetek rá, megéri.
Megjelent az Animal Cannibals tribute lemeze, a Respekt!, amelyen a magyar szcéna régi AC cuccokat dolgozott fel, egyéni elgondolásban. Debreceni érdekeltségek is vannak természetesen, Jossa Chillával egy számban, GeriSkillz Piercivel a másikban, valamint Sonnykraft is húzogat Funktasztikus alatt. Kiemelendő trackek még szerintem a Vészk’járat, a Theshowcrew, Hősök, Beat, Norba-Busa, Barbárfivérek. A lemez rendelhető a flyerről lelesett címen…
!!! INFO VÁLTOZÁSOK !!! AZ UNPLUGGED BEZÁRÁSA MIATT AZ IDŐ, A HELYSZÍN, A BELÉPŐ IS VÁLTOZIK…EGY NAPPAL KORÁBBAN, TEHÁT ÁPRILIS 13. PÉNTEKEN LESZ A PARTY, 200 MÉTERREL ARRÉBB AZ UNDERGROUND CLUBBAN (PERÉNYI UTCA 1.) A BELÉPŐ IS VÉKNYABB LESZ EGY 100ASSAL, TEHÁT 600 FT!!! A TÖBBI DOLOG VÁLTOZATLAN!!!!
Megjelent a One Dog család első nagylemeze, Drap, az avasi sztíló, a miskolci betonkoszton nevelkedett Logbasan, 100killah végre kitolta a lemezt. Már évekkel ezelőtt az ügyesebbek ráleltek pár demócuccra a hálon, de most kint a friss árú. A beatek nagy részét 100killah kreálta, de van rajta Suhov, Modul (Mango), Coy instrumentál is. Verzék terén Coy meg Modul is full effectben van. Valamint a deathreceni RH különítmény is egy posse cut-ban.
A kenel már nyitva és a pesti fellépés után másodszor nálunk debütál a falka, és válaszol az Alapvető kérdésekre….
———
Az est folyamán a hatodik CROPP OPEN MIC szabadmikrofon battle-t is megrendezzük. Nevezni ingyenesen lehet a helyszínen. Az első 16 nevezőt tudjuk elfogadni. 2×45 másodperces blokkok lesznek, egyenes kiesésben. Lehet freestyle-al, megírt szöveggel is érkezni. Nem freestyle verseny, a lényeg a reppingen van, a teknikán, az előadásmódon. Hozzatok sok havert, hogy nagy legyen a sikoly. A legjobbak között ruházati termékeket, CD lemezeket osztunk szét. (Egy kis bónuszként a legjobb 2 a következő Cropp lemezen is helyet kap). Addig is köpködjétek a mikrofonokat szorgalmasan…
Az estet Alabama és Sho vezényli le.
A Cropp jóvoltából Open Bar is lesz, ami egy kijelölt félórában ingyen vodka osztást takar.
A pultok mögött a szokásos vinylszekció: Mr.Die, Pierci, Sonnykraft, Messproof, Kart.
Megjelent a One Dog család első nagylemeze, Drap, az avasi sztíló, a miskolci betonkoszton nevelkedett Logbasan, 100killah végre kitolta a lemezt. Már évekkel ezelőtt az ügyesebbek ráleltek pár demócuccra a hálon, de most kint a friss árú. A beatek nagy részét 100killah kreálta, de van rajta Suhov, Modul (Mango), Coy instrumentál is. Verzék terén Coy meg Modul is full effectben van. Valamint a deathreceni RH különítmény is egy posse cut-ban. A One Dog család egyre bővül, idén még több nagylemezt is igérnek, hogy pontosan mik ezek, idővel kiderül. Hamarosan meg jönnek a klippek, én már láttam egyet, geci fresh