ESEMÉNY
RH UK XCLUSIVE part 2!!!
A tavalyi bombasztikus Jehst-Parky-JazzT fellépés után, idén májusban folytatjuk a szigetországi importot. Nincs szarozás, a tagok nagyágyukkal jönnek (reméljük nem sípol be a reptéren:)) CYRUS MALACHI, M9 (MELANIN9) és dj JON PHONICS hozza a kőkemény boombapet az angol fővárosból. Aki kedveli a new york-i golden age korszakot, annak kötelező program. A londoni arcok továbbvitték azt, ami amcsiba megakadt a 90-es évek végén. Emellett erősen politikával átitatott, a fiatalság jogaiért paktáló, valamint a “nuwaupu” tanítások jellemzik a szövegeket. M9 és CYRUS a TRIPLE DARKNESS triót alkotja NASHERON-nal kiegészülve. A 2008-as “Anathema” című debüt albumuk a brit hip hop egyik mérföldköve lett, a rapzsúrnalisták azóta is magaslatokban emlegetik az árut. Tavalyi projektjük az ORPHANS OF CUSH, a felállásban KYZA és MASIKAH vereti még, egy blendtape-pel kedveskedtek 2010-ben. Mindezek mellett szólóban is dobják, Szájrusznak épp most jön ki “Ancient Future ” címmel legújabb nagylemeze. Itt lesz még a korongok mögött, maga a kálcium kölyök, JON PHONICS dj/producer. Több beattape mellett leginkább kiemelendő a “Half Past Calm” címen (eddig 2 rész) megjelent behívott feates bombaság. Amin az angol underground élvonal képviselteti magát. De Jon megannyi albioni forma alá tolja a libabőrös beateket egyébként is (Verb-T, Doc Brown, Delusionists….).Ja…és ne feledkezzünk meg a warm up showról sem. Na nem fekvőtámaszokkal, de kőkemény rímatlétikával melegít be az N-K-S. Azt mondják, hogy lehozzák nektek a csillagokat is az égről, ötöt biztosan, na meg a hamarosan robbanó kettes lemezről, a TDI-ről is kaptok 1-2 beöntést. Úgyhogy már most kezdjetek serényen fültamponozni, hogy majd minden egyes leütés repedést okozzon a hártyán. (és nem a virginekre gondolok ![]()
A MÁJUS 14.-EI RH UK XCLUSIVE PT.2.-RA MEGVÁSÁROLT
JEGY -20% KEDVEZMÉNYT ÉRŐ KUPON A CROPP TOWN ÜZLETBEN VÁSÁROLT BÁRMELYIK TERMÉKRE 2011.05.15.-TŐL, 2011.05.31.-IG!
CROPP TOWN, DEBRECEN CSAPÓ UTCA 30. /FÓRUM 1.SZINT/
A JEGY CSAK A SINUS SKATE SHOPBAN MEGVÁSÁROLHATÓ 1800FT-OS ÁRON!!!DEBRECEN, BATTHYÁNY U.1.NYITVA: H-P: 10H-18H, SZ: 10H-13H
http://www.facebook.com/event.php?eid=215264748483860&index=1
http://www.facebook.com/jonphonicsmusic
http://www.facebook.com/pages/Cyrus-Malachi-fan-page/181445545222296?sk=wall
http://www.facebook.com/pages/Melanin-9-aka-M9/286489041710
http://www.romlotthazai.hu/2011/04/rh-uk-xclusive-part-2-2/
http://www.romlotthazai.hu/2011/04/jon-phonics-cyrus-malachi-m9-rh-exkluziv-beszelgetes/
*********************************************************************
RH! Hősök & Street Royal lemezbemutató
Április 9-én újra Romlott Hazai. Kettő az egyben jegyében, dupla lemezbemutató, a Hősök mutatja be új lemezét a Négy évszakot, valamint a Street Royal hozza a Jubileumot. A helyszínen kaphatók a motyók. Most a Perényi 1 klub a placc. Belépő 1200 Ft , amely egy Cropp Townban való 20 %-os vásárlást is biztosít.
JEGYEK MÁRCIUS 29.-TŐL A SINUSBAN!
FIGYELEM! A JEGY BELÉPŐ A BULIBA, ÉS EGYBEN 20% KEDVEZMÉNYT ÉRŐ KUPON A CROPP TOWN ÜZLETBEN VÁSÁROLT BÁRMELYIK TERMÉKRE 2011.04.10.-TŐL, 2011.04.30-IG!
CROPP TOWN, DEBRECEN CSAPÓ UTCA 30. /FÓRUM 1.SZINT/
SINUS SKATE SHOP, DEBRECEN BATTHYÁNY U. 1.
*********************************************************************
13 ÉVE RH! 2011 MÁRCIUS 11 PÉNTEK!
Márciusban 13 éve, hogy nyitva a kutyaól. Március 11-én, pénteken az ósuli jegyében egész este csak 2000 előtti partybangerek pörögnek. Továbbá az est folyamán aki a legpattentebb ósuli szettben jelenik meg, azok közt a rögtönzött zsüri ruhanyereményeket (Cropp, Soulclap, KeletiBlokk…) osztogat. (részrehajlás kizárt). Belépő csak 600 ft (korabeli árak). Este 10-től nyitunk a Perényi 1 klubban (az első 1998-as RH színhelye is egyébként). Gyertek, hátha marad egy szelet a tortából.
************************************************************************
CROPP NAP 2011.03.05.
Gyere a CROPP-ba egy ROMLOTT napra!
Március 5.-én vásárolj bulizva!
Mi élőben játsszuk az egyedi zenénket, miközben Te válogathatsz az egyedi ruhadarabok között!
Akik a lemezeket pörgetik:
-Sonnykraft-MassPro-Mr.Die-Pierci-
Cím: Debrecen Fórum 1. emelet Cropp Town
IDŐPONT: 2011.03.05. SZOMBAT 14 ÓRÁTÓL, 18 ÓRÁIG
A Cropp a valódi egyéniségek márkája.
Azoké, akik öltözékükön keresztül is szeretnék kifejezni életstílusukat, függetlenségüket.
A Cropp egy igazi életérzés. Ebben bárhol jól érezheted magad: az utcán, a klubokban, bármilyen helyen, ahol a fiatalok szeretik megmutatni, hogy van stílusuk, és vidám, különc megjelenésük.
A márka egyediségét híres graffiti művészek munkája is garantálja.
A Cropp márka 11 európai országban van jelen, Magyarország eddigi egyelten Cropp márkaboltja Debrecenben található, ezért is kínálata egyedi, és figyelemfelkeltő.
*********************************************************************
RH//S*10 REC. ALL STARS//2011.02.12
FANTOM AZ//BUPPA//PONZA//VANIS//BALEK
+RH DJ-ÉK:
MISTER DIE//PIERCI//DIRECT STAMMER
DEBRECEN//KLINIKA EGYETEMI KLUB//BELÉPŐ:1000FT
2011 első romlott hazaija alkalmából egy kis budapesti sztriptízzel kedveskedünk. Az S*10 kiadó játékosai dobtak össze egy allstar csapatot: az Agy, a hajdani Firmás…AZUR, azaz FANTOM AZ; a jobb kéz, az ex-MuppetShow-s…BALEK MC, azaz MR.MASTERS; a rymkirály 2 méter felettről…PONZA azaz KREOL; a mekvárt szlenger bítméker, aki néha nincs is, de inkább…VANIS; és a szájköl bandita, a futárfater…BUPPABOY. Továbbá a hazai stáb gondoskodik a szemtelen replemezek feltételéről…MISTA DIE, PIERCI, SONNYKRAFT, MESSPROOF, KART.
*********************************************************************
RH SZILVESZTER KÉT HELYSZÍN // EXKLÚZÍV KÖZÖS MŰSOR
CSAK ELŐVÉTESEK JEGYEK! // KORLÁTOZOTT DARABSZÁMBAN! // 400DB
AZ ÉVBEN UTOLJÁRA CSÚSZUNK MEG, HA VELÜNK AKAROD FUCK OFFOLNI A 2010-ET, AKKOR ZUZZATOK LE A BELVÁROSBA , MINDEN KUTYÁT ÉS CICÁT SZERETETTEL VÁR M.O. LEGRÉGEBBI PARTYSOROZATA, A ROMLOTT KIBASZOTT HAZAI. FENT A KARAOKEBA ZAKATOLÁS, KŐKEMÉNY LÉPŐ DNB BOMBÁKKAL PLUSZ LEGCSAVAROSABB DUBSTEP SZTAFFOKKAL. LENT MEG MEGY A NYÚJORKOLÁS, KELET M.O. REPREZENTÁL, EGY KÖZÖS EXTRA CUCCAL KÉSZÜLNEK A MIKROFONISTÁK. A KORONGSZAKKÖR MEG A LEGELVETEMÜLTEBB PARTYBANGEREKET TESZI AZ EGY ÉS A KETTŐRE EGÉSZEN REGGELIG. SZAL HA MÁ A FASZOD KILESZ A BEJGLIVEL, MEG A SZARVASOS KÖTÖTT SE ADTA A NAGYITÓL, AKKOR MINDENKÉPP NYOMULJATOK LE RAPPETÁRDÁKAT ROBBANTANI !
KARAOKE BÁR /D’N’B // DUBSTEP/:
SOFT & DECIDE /DFS, B.I.Y.F/
OCTO + TÖZKE+LEAD /EAST RADIANCE/
SENIOR CANARDOO /B.I.Y.F., RH/
FLOW + GIOCATOR /BEATOMATICS/
ETNIK /DROPRIDERS/
FLAG
————————–—————————————————————
PERÉNYI 1 /HIPHOP/:
SOLID GALERI
KÉTHÁZKÖZT
STREET ROYAL
HÍRWEVŐK
KELETI MEMBRÁN
DJ’S:
210 /CLASSIC HIPHOP SET/
PIERCI // PHOX // SONNYKRAFT // MESSPROOF // KART // MR.DIE
—————————————————————————————–
ELŐVÉTES JEGYEK MÁR KAPHATÓK A SINUS SKATE SHOPBAN!!
KORLÁTOZOTT DARABSZÁM /400 JEGY/!!
JEGYÁR: 1500 FT EBBŐL 400FT LEFOGYASZTHATÓ!
+ ITALAKCIÓK!!
1 JEGGYEL MINDKÉT HELYRE MEHECC!


























