RH UK XCLUSIVE part 2!!!


10/04/2011 – 17:10 | Feltöltötte:

A tavalyi bombasztikus Jehst-Parky-JazzT fellépés után, idén májusban folytatjuk a szigetországi importot. Nincs szarozás, a tagok nagyágyukkal jönnek (reméljük nem sípol be a reptéren:)) CYRUS MALACHI, M9 (MELANIN9) és dj JON PHONICS hozza a kőkemény boombapet az angol fővárosból. Aki kedveli a new york-i golden age korszakot, annak kötelező program. A londoni arcok továbbvitték azt, ami amcsiba megakadt a 90-es évek végén. Emellett erősen politikával átitatott, a fiatalság jogaiért paktáló, valamint a “nuwaupu” tanítások jellemzik a szövegeket. M9 és CYRUS a TRIPLE DARKNESS triót alkotja NASHERON-nal kiegészülve. A 2008-as “Anathema” című debüt albumuk a brit hip hop egyik mérföldköve lett, a rapzsúrnalisták azóta is magaslatokban emlegetik az árut. Tavalyi projektjük az ORPHANS OF CUSH, a felállásban KYZA és MASIKAH vereti még, egy blendtape-pel kedveskedtek 2010-ben. Mindezek mellett szólóban is dobják, Szájrusznak épp most jön ki “Ancient Future ” címmel legújabb nagylemeze. Itt lesz még a korongok mögött, maga a kálcium kölyök, JON PHONICS dj/producer. Több beattape mellett leginkább kiemelendő a “Half Past Calm” címen (eddig 2 rész) megjelent behívott feates bombaság. Amin az angol underground élvonal képviselteti magát. De Jon megannyi albioni forma alá tolja a libabőrös beateket egyébként is (Verb-T, Doc Brown, Delusionists….).Ja…és ne feledkezzünk meg a warm up showról sem. Na nem fekvőtámaszokkal, de kőkemény rímatlétikával melegít be az N-K-S. Azt mondják, hogy lehozzák nektek a csillagokat is az égről, ötöt biztosan, na meg a hamarosan robbanó kettes lemezről, a TDI-ről is kaptok 1-2 beöntést. Úgyhogy már most kezdjetek serényen fültamponozni, hogy majd minden egyes leütés repedést okozzon a hártyán. (és nem a virginekre gondolok :)

(klikk, ha nagyban…)

Aki nem vágná a műsort, az innen leszedheti az albumokat !

TRIPLE DARKNESS – ANATHEMA (2008)  http://www.megaupload.com/?d=DJ22OAW2

a 3 M9 album egy rarban … HIGH FIDELITY (2007), 144.000 (2008), ORION’S STENCIL (2010)    http://www.megaupload.com/?d=SUSZXXUR

CYRUS MALACHI  2 album, Isis Papers 1&2, plusz egy promo EP egy rarban   http://www.megaupload.com/?d=U6SUHR5H

ORPHANS OF CUSH – WHITE NOIZE    http://www.megaupload.com/?d=5OAZVI17

JON PHONICS – HALF PAST CALM 1&2 a két rész egy rarban itt   http://www.megaupload.com/?d=5JD7S5XO

egy pár vidi….

  1. 2 válasz erre “RH UK XCLUSIVE part 2!!!”

  2. avatar

    Írta: Da Beee ekkor: ápr 10, 2011 | Válasz

    Hatalmas köszönet és respect srácok hogy ezt összehoztátok! Az év partyja lesz!

  3. avatar

    Írta: ATávoli_Idegen ekkor: ápr 11, 2011 | Válasz

    Pfúú hogy ez mekkora KŰNIGGER buli lesz. Már kezdhetek rá gyűjteni :D

Szólj hozzá