Phonics, Malachi, M9, RH exklúzív beszélgetés!


20/04/2011 – 15:50 | Feltöltötte:

Hello mindenki ..

Debrecen, Magyarország itt 210 jelentkezik az RH táborából. Sokan fektettek sok időt, energiát, no és persze lóvét abba, hogy a party megtartsa régi atmoszférájat és helyét a magyar földalatti mozgalomban! Hála eme kitartásnak az RH fája 2010-ben meghozta első hajtásait amikor is először megrendezésre került az RH UK-XCLUSIVE első felvonása, a buli hatalmasra sikerült (ez úton is pacsi még egyszer mindenkinek aki ott volt) és ennek köszönhető az, hogy a fán elkezdtek érni a zamatos gyümölcsök! Mi most el is hoztuk nektek a 2011-es év első érett piros almáját, mivel újabb vendégeket üdvözölhetünk ,üdvözölhettek az Klinika Klub színpadán, májusban a második UK -XCLUSIVE party keretein belül, de előtte itt egy kis lédús beszélgetés….Nem volt egyszerű, de ez most senkit sem érdekel, mert végre olvasható formává tudtuk varázsolni ezt a pár kérdést néhány válasszal  a londoni és az angol underground hip hop zenei világ producerével, beatmakerével JON PHONICS-al és két igen komoly májk mesterrel CYRUS MALACHI-al és MELANIN 9 a.k.a. M9-nal, a TRIPLE DARKNESS és a ORPHANS OF CUSH  két alapító, és mai napig oszlopos tagjával….

Aki már ismeri őket azoknak azt hiszem nem kell bemutatni senkit a három lakótelep mélyen a föld alatt tevékenykedő arc közül, akik még nem ismerik őket azoknak viszont itt a lehetőség, hogy pár infót szerezzenek a tisztelt tagokról, ugyanis  2011-re  ők hárman elég komoly és masszív alakjai a mai angol földalatti mozgalomnak …..
Akkor hát szemüveget fel és mindenki tapadjon a monitorra, böngéssze a sorokat, töltse a cuccokat, ja és persze hallgassa is, ne csak 1 újabb mappa legyen a már meglévő több száz között..

Peace
210

RH—–
Az első kérdés elég nyilvánvaló és kicsit buta is de….. Hogyan és mikor kerültetek kapcsolatba a Hip-Hoppal ?

JON PHONICS—–
Az én legelső talákozásom  a HIP HOP-al az kábé ’95-re tehető, amikor is 8 éves lehettem és lezúztam  magam a bringámmal, elestem, megrepedt és betört a fejem……Amikor magamhoz tértem már úton voltunk a kórház felé az egyik barátom, Lauren anyukája vezetett, aki éppen Luniz-tól az “I got 5 on it” cimű számot hallgatta, amit néhány nappal később meg is vettem…

CYRUS MALACHI—–
Az eslő kontaktot a HIP HOP-al a tesómnak köszönhetem, amikor is én 9 éves voltam, azt hiszem 1993-at írtunk és a Wu Tang Clan volt.

M9—–
A bátyám vitt bele ebbe az egész mozgalomba, mert ő hallgatatta velem mindig a Wu Tang 36 Chambers-t, meg a Raekwon Cuban Linx kazikat!

RH—–
Hol, és hogyan találkoztatok egymással először?  Ja, és mik voltak azok az első közös cuccok amiket már együtt csináltatok,  trekkek, demók, albumok?

JON PHONICS—–
Én az első évben az egyetemen valamikor 2007 elején ismerkedtem meg M9-nal, egy közös ismerős által, aztán nem sokkal később találkoztam CYRUS-szal is, majd a 9 PLANETS-el, a TRIPLE DARKNESS formációból és így tovább, és így tovább… Elkezdtünk közösen dolgozgatni és együtt készítettünk elég sok számot,  amelyek olyan albumokra kerültek fel mint pl. a “M9-144 000-ra, akkor a CYRUS MALACHI-THE ISIS PAPER -re , ja, és persze az én szóló cumomra  JON PHONICS HALF PAST CALM 1″re

CYRUS MALACHI—–
Valamikor 2005-ben talákoztom M9-al,  ”SKRIBLAH DAN GOGH”, a “TERRA FIRMA”-ból, majd később MELANIN mutatott be JON PHONICS-nak 2007 környéken.

M9—–
Én CYRUS-szal egy barátján keresztül aki “SKRIBLAH DAN GOGH”  ő tagja volt a “KLASHNEKOFF “által alapitott családnak a “TERRA FIRMA”-nak . Az én legelső számom amit együtt csináltunk és vettünk is fel az a  “POLITIKIN” volt . Később egy közeli barát mutatott be JON PHONICS -nak, aki utána eljárt hozzám, és adott néhány beat-et, az első cucc ezek közül a ” LOST PLANET”

 

volt, amit ő az albumra a “HALF PAST CALM”-ra dobott fel a “THE SOLDIERZ” remix-el együtt, ami az “144,000″-ra is felkerült..

 RH—–
Mind hármótoknak jött ki szóló cumója a 2010-es évben, ezek elég kelendő és sűrűn hallgatott korongok Magyarországon is, elég sok meghívott MC-k és DJ-k, no és producerek  kaptak helyet a lemezeken, tudnátok erről mondani  egy pár dolgot nekünk?

JON PHONICS HALF CALM 1 and 2

CYRUS MALACHI-THE ISIS PAPER

M9-144,000

JON PHONICS—–
“HALF PAST CALM 1″-

 

Ezen a lemezen sok olyan repperrel dolgozhattam és készíthettem el trekkeket, akik miatt szerencsésnek mondhattam magam. Szerencsés voltam, hogy megismerhettem akkoriban őket. Nyugodtan mondhatom, hogy mi nem igazán voltunk abban az időben ismertek, és szerencsére sikerült elég jól összehozni, ugyanis a közönségtől, és a médiától folyamatosan elég jó visszhangokat kapunk, ez mindenki státuszát és helyzetét emeli, és emelte egy kicsit, mert szerintem ha egy ismeretlen előadót teszel egy már elismert mellé, az mindig sokat segít az a feljövő emberkéknek. Aztán ezután elkészítettem a ….. “HALF PAST CALM 2″-

 

cimű lemezt is az már viszont “JEHST” közreműködésevel YNR-PRODUCTIONS (Young N Restless) label-lel ellátva jelent meg.

 

Az előzőhöz hasonló hangzást szerettem volna felvenni, megörökíteni, és igen is megmutatni egy 360-fokos fordulattal, hogy mit is tud adni, mit is tud nyújtani a UK HIP-HOP  2010-ben a világnak! A “TRIPLE DARKNESS” és a “YNR” előadói mellett olyan nevek tünnek fel, mint “KAL SEREOUSZ”, aki egy új MC, de nagy rajongója vagyok, mellette még “OBBA SUPA”, akik szerintem egy igazán fantasztikus kis csapat. No és persze ott vannak egy páran még, “FLIPTRIX” és “JAM BAXTER”, a ” HIGH FOCUS RECORDS”-tól, akkor a “RAMSON BADBONEZ”  és persze a Birmingham-i oldal, ami elég  komoly meghatározó várossá nőtte ki magát a szigetországban, az “EATGOOD RECORDS”-tól  “KOSYNE”-nel és “SONNYJIM”-mel!

CYRUS MALACHI—–
Nekem az “ISIS PAPERS” volt a szóló mixtape-em ami “BEAT BUTCHA, JON PHONICS, 7th DAN, DIPLIMAT, ENDEMIC és BLASTAH BEATS” közreműködésével jelent meg…

 

 

…Ja, okos kis mixtape lett erősek a beatek és a flow oda van mondva keményen!…

…azóta  belevetettem magam a melóba és gőzerővel dolgoztam ,dolgoztunk az új szóló albumom megjelenésén, igazan ütős klasszikus kis cuccot akartam kiadni és ebből lett a “ANCIENT FUTURE” című korong, amin megpróbáltam a legjobbat kihozni amit csak lehet, mindemellett bele csempészni a zenémbe mindazt a  horrort, ami manapság az utcákon van. Azt hiszem igen erős LP lett, és remélem, hogy egy kicsit segít is vissza állítani a  populáris zene által okozott bicsaklást és újra a klasszikus hip-hop kerül a lejátszókba…

 

Az amerikai underground élet pár arca is megszólal rajta, a detroiti székhelyű “THE WISEMAN” tagok, továbbá “BRONZE NAZARETH”, akkor egy páran a „BOOT CAMP CLICK és a DUCK DOWN” katonái közül! Persze az ütemek nagy része kitől mástól is érkezhettek volna,  mint JON PHONICS-tól, és most már mondhatom, hogy ez év április 11.-én az USA-ban, az  EU-ban és Nagy Britanniában a NO CURE RECORDS kiadványaként megjelent!

M9—–
Nekem a 144,000 című mixtape volt első, és a beat-eken “CHEMO, JON PHONICS és a BEAT BUTCHA” dolgoztak,  a trekkeken a krúm “TRIPLE DARKNESS, PHOENIX THE ICEFIRE, YOUNG ROOTZ, BLASPHEMY és MESIKAH szerepelnek.

RH—–

Yo, M9 tőled a “STENCIL MIXTAPE”-re keresztelt kis anyag már fut egy ideje letölthető verzióban a neten, én is gyakran pörgetem, de ahogy hallom arcoktól elég kelendő kis hanganyag lett..


Ha az infóim helytállóak, akkor az M9, CYRUS MALACHI, KYZA és MESIKAH négyes formálja a “ORPHANS OF CUSH” csapatot, hogy ha lehet erről beszélni akkor tudnátok e egy pár érdekességet mondani, esetleg várható e valami a jövőben?

CYRUS MALACHI—–
Nos….Én igazából nem tudok mondani semmi újdonságot az “ORPHANS OF CUSH” oldaláról, ugyanis mindannyian elfoglaltak vagyunk, mindenki csinálja a saját tape-jeit. A legjobb amit mondhatok, hogy csak legyetek türelemmel, és később meglátjuk mi lesz ….

M9—–
Tényleg mindenki el van foglalva saját szóló albumával, de annyit mondhatok, hogy az ajtó mindig nyitva áll minden jövőbeli melóra..

RH—–

Ha már itt tartunk, akkor adnátok infokat a TRIPLE DARKNESS-ről?

CYRUS MALACHI—–

Igazából úgy kezdtük el, hogy “PHALANX HERESY”, ami egyebként egy duó volt, jómagam és “CROWN NECTAR” személyében, később találkoztam MELANIN 9-nal és így megalapítottuk, és dolgozni kezdtünk a “TRIPLE DARKNESS” név mögül!

M9—–

2007-ben alakult, vagyis állt össze a TRIPLE DARKNESS, három taggal alapítottuk CYRUS MALACHI, CROWN NECTAR a.k.a.NASHERON és BLASPHEMY. A nevünkkel valami olyasmit szerettünk volna kifejezni, amit a zenénk is tükröz, valami újat létrehozni az univerzum és az emberiség között! Keresünk új arcokat és persze szeretnénk és fogunk is folyamatosan bővülni!

RH—–

JON! A “HALF CALM” 1, 2-őn kívül dolgozol e valami máson is, akarom kérdezni új anyagod van e készülőben vagy esetleg elkészülve ami már megjelent? Akik csekkolják a beat-jeidet biztos szeretnének hallani valami róla..

JON PHONICS—–
Igen, van már egy pár cucc, ami  fel van sorakoztava, viszont most nemrég jelent meg egy 7″inch-es instrumentális kislemezem a “CHAKRA SOUNDS” kiadványa ként.

http://chakrasounds.bandcamp.com/track/sat-nav

Továbbá dolgozok egy instrumentális EP-n is olyan producerekkel, mint “JAISU, PETE CANNON, BUG” és a haverommal “JEEKAY”-jel működünk együtt, ami remélhetőleg valamikor 2011 elejére el is készül, a “PRISM RECORDS”  segítségével. Mindezek mellett munkában vagyok még egy saját teljes LP-n, amit reményeim szerint be tudok fejezni az év vége előtt, arról nem is beszélve, hogy évközben megjelenek majd más cuccokkal és különféle előadókkal is!

RH—–

Elég sok anyag jött eddig Birmingham-ből, meglehetősen sokat dolgozol ottani MC-kel, hogy is van ez ?

JON PHONICS—–

Igen, Birmingham ad otthont KOSYNE LOUIS DEN, ami valójában online producer közösség és minden hónapban KOSZNE LOUIS DEN producer showcase-ének ad otthont, ahova én meg a JEEKS, a jó öreg Londonból mindig felnézünk, hozzáteszem nagyon jól gondunkat viselik, úgy hallottam mostanában tervezgetik, hogy lehozzák Londonba is, ami nagy nagy szerencse lenne..

RH—–

Visszajelzések? Mik jönnek vissza, miket tapasztaltok? Mik a  reakciók?

CYRUS MALACHI—–

Én egész idő alatt kaptam és kapom a pozitív dolgokat, visszajelzéseket, de nem hagyom,  hogy elvesszek, és elvegye a figyelmem, mert nagyon nehéz manapság ebben a rendszerben igazi HIP-HOP MC-nek maradni.

M9—–

Én úgy látom és tapasztalom, hogy sokkal jobb visszajelzéseket kapunk más európai országokból, mint itthonról az egyesült kiralyságból. Itt azért van néhány elég jó előadó, akinek igen is sokkal több elismerést kéne kapnia!

RH—–

Oké! Kinek ki a beszt a besztek közül? Akarom mondani a legjobb DJ, MC akár Producer?

JON PHONICS—–

Bazzzzzz …nem tudom, kedvenc producerek a nyílvánvalóakon kívül “Starkey, Flying Lotus, Madlib”, Angliában vannak arcok, mint például “Slugabed, Floating Points, Blue Daisy”, mind őrült beatmakerek … pillanatnyilag adja nagyon  ”Jacques Greene ” zenéje, de repperek közül szeretem Dom Kennedy-t, aki szerintem az egyik legklasszikusabb repper 2Pac óta, de Skinnyman-t is a legjobbak közé sorolnám ..

CYRUS MALACHI—–

…Nekem-RZA, GZA, Raekwon, Ghostface Killah, Killah Priest, Killarmy, Roc Marciano, Sean Price, Joell Ortiz, Bronze Nazereth, Ka, Shabazz the Disciple, Big Pun, Big L, Biggie Smalls, Tupac, Rass Kass, Mobb Deep, Nas, Halfamill, Wu Syndicate, Vinnie Paz, Warcloud, 4th Disciple, Tru Master, Premo, Guru, KRS-ONE, Havoc, Charlamagne, Godfather Don, Tribe Called Quest, Natural Elements, Immortal Technique, Dead Prez,…….és még sorolhatnám

M9—–

Nekem igzából három vagy favoritom van, az egyik Nas, a másik Killah Priest, a harmadik pedig Ras Kass. Nekem nincs kedvenc, vagy best dj-ém, mert aki az igazi real hip hop-ot húzza, az nekem mind jó. Producer az van egy pár például Havoc, Rza, Pete Rock, Lord Finnesse, GodFather Don ,Tru Master, Diamond D……és a többiek

RH—–

Szabadidő?  Ha egyáltalán van ilyen, akkor mit csináltok mikor nem a mikrofonnal, vagy a zenével foglakoztok?

JON PHONICS——

Ha nem csinálok zenét, megpróbálok valami kreatív dolgot csinálni, például videókon dolgozom, képeket vágok ilyesmi…de ilyenkor általában kirabolok más emberkéket, majd a lóvét meg elverem csajokra, ennyi!

CYRUS MALACHI—–

Először is, ha van időm, akkor lazulok, cigizgetek, ha tudok akkor olvasgatok, de ez ritkán van, amúgy meg próbálok sok időt tölteni a családommal, a gyerekekkel és a többi…. meg persze érdekelnek a kocsik és a nők..

M9—–

Általában tévézek, dokumentumfilmeket nézek, vagy olvasgatok néha, meg sportolok is, de amúgy meg sok időt töltök a családdal, ennyi….

RH—–

Az utolsó kérdés pedig az, hogy…Mostmár nem titok Majus 14-én az RH UK-XCLUSIVE vendégei lesztek mivel készültök, milyen érzés van bennetek?

JON PHONICS—–

Jól érzem magam! Örülök a felkérésnek, és már látatlanul is várom!

CYRUS MALACHI—–

Sosem tudni előre milyen buliba mész, és hogy mi lesz ott, na és persze kik lesznek ott, mindegyik valamiben más, de ez esetben biztos különleges lesz, mert először utazok Magyarországra a zenémmel, és kíváncsi vagyok!

M9—–

Nekem biztos sokkal, de sokkal másabb lesz, mint az összes többi fellépés, mert május 14-én van a születésnapom, na és ezt pont egy másik országban élem meg …Várom, és biztos vagyok benne, hogy sosem fogom elfelejteni!

RH—–

Mit üzennétek a ROMLOTT HAZAI táborának?

JON PHONICS—–

Mivan, koma? Először is kérlek ismertess meg a magyar fücsi szívásra vonatkozó törvényekkel! Aztán legyetek abban is biztosak, hogy hozhattok  magatokkal deót, vagy valamit a klubba, mert izzadtak, és büdösek leszünk, ami nem lesz valami nagy élmény, ha kettesben maradtok  majd egy csajszival! Szóval nem tudom…talán hozzatok magatokkal egy váltópólót, vagy valamit oké……….na akkor ott találkozunk! béke!

Peace

CYRUS MALCHI—–

Az összes emberkének, aki csipázza zenénket riszpekt, és készüljetek, mert érkezünk, nagyon örülök, hogy mehetek, és vihetünk nektek egy kis REAL HIP HOP-ot, készüljetek!

Peace

M9—–

Először is köszi, hogy ott is hallgatjátok a zenéinket, és riszpektet kap tőletek JON PHONICS,  na ás persze mi is, a TRIPLE DARKNESS-szel  csak annyit mondhatok, hogy igazi real hip hop-ot fogunk nektek tolni! Végül pedig légy az, aki akarsz lenni, és kergesd el álmaidból a félelmet, és boldog leszel!

Peace

RH UK XCLUSIVE PART 2. // 2011.05.14.
DEBRECEN // KLINIKA KLUB

http://www.facebook.com/jphonics
http://www.facebook.com/cyrus.malachi
http://www.facebook.com/profile.php?id=523889023
http://www.facebook.com/profile.php?id=100001566532125
http://www.romlotthazai.hu/
http://www.facebook.com/klinikaklub?ref=ts&sk=wall

Rajongói oldalak:

http://www.facebook.com/jonphonicsmusic
http://www.facebook.com/pages/Cyrus-Malachi-fan-page/181445545222296?sk=wall
http://www.facebook.com/pages/Melanin-9-aka-M9/286489041710
http://www.facebook.com/group.php?gid=117377639087&ref=ts

JEGYEK MÁR KAPHATÓK A SINUSBAN!!

  1. 2 válasz erre “Phonics, Malachi, M9, RH exklúzív beszélgetés!”

  2. avatar

    Írta: ATávoli_Idegen ekkor: ápr 22, 2011 | Válasz

    Yeahhh!!! Jóóóó lesz.

  3. avatar

    Írta: 210 ekkor: ápr 25, 2011 | Válasz

    KOSSZ MINDENKINEK A SEGITSEGET ,HOGY EZ A KIS IROMANY LETRE JOJJON ES MEGJELENITHETO LEGYEN !!

    JA ES MINDENKINEK IRANY A SINUS JEGYET VENNI MIELOTT ELKAPKODJAK

    BEKE ES OTT TALAKOZUNK

Szólj hozzá